Niki Moves

Avagy mit csinál Niki? Terepfutás : jóga : aszfaltfutás : erősítés : regeneráció

Pofon, nekem, tőlem

Megint kaptam egy leckét arról, hogy az, ami a fejemben van, meg amit gondolok magamról, vagy bármiről, meg ami a világ önmaga valójában, az nem ugyanaz és nem összekeverendő. Nem spirituális élményekről lesz szó természetesen, csak futásról...

Szóval elég sok minden történik velem, körülöttem, elfáradtam egy kicsit. Mind a ketten millió dologgal foglalkozunk és egyiket sem szeretnénk rosszul csinálni, közben a fizikai megterhelés is adott nap mint nap, hiszen még ha a futóedzésem aznap nem is nehéz, és az órákon elsősorban nem is én jógázom, azért a gyakorlatokat csak meg kell mutatni. Így jókor jött a legutóbbi, terepen, emelkedőn végzett fokozó edzés után egy laza regenerálás tegnap a környék földútjain. Eltotyorásztam, félúton pedig megálltunk játszani Indyvel, dobáltam neki a botot, amíg darabokra nem rágta.

Ma hosszú nap lesz: videókat forgatunk és délelőtt még órát tartottam, futásügyileg egy óra laza terepet kellett beilleszteni a napba. Korán ébredtem, és ebben a pillanatban áldom is az eszemet, hogy felkeltem a fetrengés helyett, és elindultam, mert akkor még nem esett az eső és szép idő volt. Az első perctől kezdve fáradtnak éreztem magam. Úgy éreztem, csak döcögök, nem tudok jól lépni, hangosakat trappolok még így lassan is, nem jól teszem a lábam, felmegy a pulzus, és fene tudja miért, a megszokott laza terepkör nehezebb, mint máskor. 20 percnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy nem is ebbe az irányba akartam indulni, mert a kör errefelé folyamatosan emelkedik, a végén egy nagy lejtővel (dombon lakunk, itt nincs sík edzés). Én persze a másik irányhoz mértem magam. Na ez is megvolt, elengedtem a dolgot, akkor ezért a tempó. 

Ati azt írta, kicsit alacsonyabb pulzussal, lassabban menjek, igyekeztem ehhez igazodni - de aki fut, az tudja, hogy van, hogy semmi nem megy, vagy legalábbis így érezzük, aztán valahogy mégis eltelik az edzés és mindenki életben marad. Szóval mentem tovább, kivételesen lassúnak érezve magam. A távon van egy nagyobbacska emelkedő, és a nagy csöndben hallottam megzörrenni magam mellett a bokrokat, ahogy haladtam fölfelé. Indynek súgtam, hogy maradjon mellettem. Megjelentek előttünk az őzek az út közepén. Megszokott dolog ez terepfutáson, most az volt a különleges, hogy az emelkedő miatt lassan mentem, Indy is csöndesen jött mellettem, így az őzek nem ijedtek meg, nem átrohantak előttem, hanem csak átkocogtak, és ez sokkal jobb érzés, mint halálra rémíteni őket.

Haza a lejtőn nem siettem, engedtem leesni a pulzust és így, levezetéssel megérkeztem haza.

Szinkronizáláskor pedig kiderült, hogy ezt a kört ebben az irányban még soha nem futottam ilyen gyorsan, különösen nem ilyen alacsony pulzussal.

Konklúzió? Tanulság? hagyom, hogy mindenki levonja magának - én is megtettem, kaptam egy pofont magamtól a hisztiért. 

24697_futas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nikimoves.blog.hu/api/trackback/id/tr2713740702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Niki Moves

Terepfutás, jóga, aszfaltfutás, erősítés, regeneráció - majd kezdd elölről

Jóga sportolóknak Facebookon