Niki Moves

Avagy mit csinál Niki? Terepfutás : jóga : aszfaltfutás : erősítés : regeneráció

A Dolomitokban (figyelem, irgalmatlan fotómennyiség!)

Kezdjük azzal, hogy amikor nyaralunk, utazunk (és elég sokat utazunk), akkor számomra az odaút és a hazaút is mindig örömteli. Szeretem a házunkat, az otthonunkat, szeretek a saját ágyunkban aludni, szeretem mindazt, ami itthon vár, ezért nem nagyon tudok azonosulni azzal, amikor valaki azt mondja, nehéz egy nyaralásból hazamenni, és sajnálkozik efelett.

Most azonban olyan helyen jártunk, ahol azt éreztem, nnna, innen nehéz lesz hazamenni.

img_5646.JPG

Gyuri hónapokkal ezelőtt benevezett a Cortina Trailre, amely a rangos Lavaredo Ultratrail kistestvére az olaszországi Dolomitokban, ám a maga 48 km / 2800m+ szintjével ez se könnyű falat, különösen nem a hegyek között. A Vércse százasa után nem készült másra, mi pedig a szokásos terepfutó komákkal (így nevezzük egymást, egyetlen nőnemű vagyok) lecsaptunk a lehetőségre, hogy egy közös szurkolás-nyaralást kerekítsünk a dologból. Lett hozzá kisbusz meg falusi szállás, már csak pizza kell!

img_5714.JPG

img_5669.JPG

Kicsit a dolgok elébe fogok most menni azzal, hogy előre elárulom: ugyan vártam ezt az utat és tudtam nagyjából, hogy mire számítsak, de arra nem gondoltam, hogy lényegében a terepfutó paradicsomba fogok megérkezni, ahol minden futás külön élmény lesz, de olyan intenzív élmény, hogy a halálom utánra csak ilyet szeretnék kérni. Csak álltunk első nap a szállásunk előtt, és bámultuk közösen a szemközti hegyek előtt úszó felhőket, és ez így volt minden egyes nap, a dolog nem szűnt meg különleges lenni.

dsc00688_02.jpg

Cortina előtti napon Gyurinak pihenni illett volna, de őt is hajtotta a kíváncsiság, így felmásztunk a 2000 m körüli magasságban tündöklő Sorapiss-tóhoz. 6 km alatt megvolt majd’ 1100 m szintemelkedés, ami nem igazán pihenésnek mondható. Ahogy az a hegységekben szokott lenni: előbb fenyvesek, aztán kövek, aztán sziklák, aztán még sziklák, aztán a tó. Sokszor azt se tudtam, hova forduljak, mit nézzek.

dsc00439_02.jpg

dsc00446_02.jpg

dsc00449_02.jpg

dsc00457_02.jpg

Másnap Cortina Trail. Ugyan nem az én versenyem, de azért kicsit mesélek róla. 1600 ember állt rajthoz, köztük több, mint 30 magyar a három különböző távon. A kisváros főterén a startban állva már jól kirajzolódtak a meghódítandó hegyek, azonban itt jól kell helyezkedni, mert a tömeg hatalmas, és libasorban haladás következik. Gyuri nem állt előre, mert úgy érezte, a felkészülése nem volt tökéletes, más prioritások miatt sok edzés tényleg elmaradt, szóval nem voltak különösebb elvárások. De a hangulat így is magával ragadó volt! A Lavaredo és a Cortina nem mezőn zajló versenyek, itt van sok világsztár, az itthoninál merőben nehezebb körülmények és sokkal technikásabb pálya, az ember a rajtnál állva átérzi, hogy itt sokkal keményebb dolgokra kell felkészülni a versenyzőknek. A legmagasabb pont 2400 méteren van (de a legalacsonyabban lévő rajt/cél is 1250 méteren), a Lavaredon röpködnek éjjel a mínuszok, miközben nappal tűz a nap és fa sehol.

dsc00560_02.jpg

dsc00590_02.jpg

Két helyen találkoztunk Gyurival, ahol kényelmes tempóban zajló frissítéssel segítettük. Nem izgult, nem rohant, de elmondta, hogy kimerítő a verseny, sokszor agyilag fárasztó a „hova lépjek a sok szikla között” játék.

img_20180623_144936.jpg

Az első frissítés előtt mi is futottunk közösen Dáviddal és Vityával egy nagyon rövidet, csak az érzés kedvéért (4 km 200m+ szinttel), Tomi pedig átgyalogolt az egyik frissítőpontról a következőre a hegyeken át. Most is egy tóhoz mentünk el és így tettük meg a rövidke körünket.

enlight56.jpg

dsc00681_02.jpg

Tiricz Irén a női mezőnyt vezetve úgy húzott el a frissítőpontról, hogy mi csak odafelé gyalogolva, messziről láttuk, és azon vitatkoztunk, vajon tényleg ő volt-e az és lehetséges-e, hogy ilyen gyorsan itt járt.

dsc00656_02.jpg

Gyuri 7 óra 40 perccel fejezte be a versenyt, ebben egy óra frissítés, evés-ivás foglaltatik benne, tényleg nem sietett. Így is a mezőny első negyedében ért célba, a magyar csapat tagjai között a 8. legjobb idővel, így én természetesen nagyon büszke vagyok rá! Irén végül ezüstérmet nyert, ami fantasztikus teljesítmény, hihetetlen, hogy egy ilyen erős versenyen egy magyar nő állhatott a dobogóra, innen is üzenem (már ha valaha olvassa), hogy nagyon örültünk neki!

enlight54.jpg

Másnap aztán szabad program, mindenki ment, amerre látott. Én is kinéztem egy útvonalat a térképen magamnak, és mentem futni. A Dolomitokról annyit tudni kell, hogy az eltévedésre hajlamosaknak nem ajánlom (kell a térkép, jelzések nem túl gyakoriak), számolni kell meglepetésekkel is, illetve nem baj, ha az ember rendelkezik némi ismerettel arra vonatkozóan, hogy mennek a dolgok a hegyekben. Én imádok térkép alapján menni, tájékozódni, járatlan utakat felfedezni, új ösvényeken járni, track alapján még soha nem futottam, szeretem a csöndet és az egyedüllétet, rajongok a fenyőkért – szóval nekem ez maga a Kánaán!  

enlight53.jpg

Nem lett hosszú a futásom, 9,4 km benne 630m+ szinttel (a szint 5,5 km alatt került bele). Viszont annyi benyomás és élmény és tapasztalás ezen a rövid úton, amennyi itthon sokszor tíz kilométeren sem. Nem szeretném lekicsinyíteni a magyar tájakat, mert megszámlálhatatlan szép vagy „érdekes” élménnyel ajándékoztak már meg, és szeretem őket. De ez akkor is más. Másztam át a sziklákon, fel a szanaszét gördülő kövek között bele a felhőbe, gyökkettővel átmásztam lavina által letarolt hegyoldalon a kidöntött fenyők között, másztam át magán a már megállt lavinán (közben folyamatosan mindazt magamban felidézgetve, amiket a rengeteg sarkvidéki és hasonló témájú földrajzi könyvemben olvastam, merthogy ez a mániám), futottam a térkép által sem jelölt ösvényen, jártam nyári szünidőre lezárt síközpontban, végül a kutyával együtt átküzdöttük magunkat a lezárt erdei utat elkerítő kerítésen, vissza a sípályára, ami levezetett a faluba. Mindez alig tíz kilométeren! Úgy érkeztem vissza a szállásra, mint aki újjászületett. Mintha kisgyerekként kaptam volna egyszerre harminc vattacukrot, vagy egy Barbie-házat Kennel.

enlight59.jpg

Itt változott meg valami végképp bennem, ami aztán másnap még jobban kibontakozott, amikor elhatároztuk, megmászunk egy 3000 fölötti hegyet. Találtunk egy 3225 m magasat, a Tofana di Rozest, ami gyalog is megjárható, nem csak via ferratán.

dsc00719_02.jpg

Törpefenyős zónából (2000 méterről) indultunk fölfelé, 4,5 km alatt értünk el 2700-ra. Másztam már máshol és magasabban, de itt olyan volt a táj, a színek, a levegő, a minden, ami valamiért egészen különleges volt. Azt éreztem, hogy ezt akarom, ilyen tájakat, ilyen kihívásokat, ezt a környezetet, EZT! Egyre több hófolttal találkoztunk, amikből aztán hófalak lettek, amikből aztán pedig félig megolvadt, nagy kiterjedésű hófalak. Itt megálltunk tanácskozni, és úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk tovább, nincsenek megfelelő felszerelések nálunk ahhoz, hogy most ezeken biztonsággal át tudjunk kelni, a maradék táv pedig ezt igényelte volna. Így a csúcsot látva, nem sokkal előtte visszafordultunk, és úgy 3-4 fokban és nem kis szélben megebédeltünk egy szikla szélén.

img_5836_02.jpg

Sajnáltam, mert egyrészt tudtam, hogy a fiúk nagyon akarták azt a csúcsot és a 3000 métert, másrészt pedig mert ott volt már az orrunk előtt, és készek voltunk rá. De néha az embernek az eszére kell hallgatnia. Így is csodálatos élmény volt, és mivel szavakkal nem nagyon tudom kifejezni, inkább a képekre hagyatkoznék.

dsc00718_02.jpg

dsc00713_02.jpg

dsc00744_02.jpg

enlight60.jpg

dsc00776_02.jpg

enlight61.jpg

lrm_export_20180625_182049.jpg

lrm_export_20180625_175046.jpg

lrm_export_20180627_113242.jpg

img_5829.jpg

lrm_export_20180625_183931.jpg

 

lrm_export_20180627_113242_1.jpg

img_5845.JPG

Utolsó napunk reggelén még korán felkelve sikerült egy búcsúzó futást beiktatnom (12 km 660m+ szinttel), ami végül az összes közül a legkönnyebb volt.

Kinek való a Dolomitok? Akit nem zavar, hogy sokkal lassabban fog haladni, ha cserébe meseszép tájakat és vad hegyeket kap a futásához. Aki bátran tájékozódik és ismer meg újabb útvonalakat. Akit nem rémisztenek meg a hegyekben meglehetősen gyorsan változó körülmények. Aki szereti a csöndet. A terület nagy, mi pedig még egészen biztosan visszatérünk!

dsc00394_02.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nikimoves.blog.hu/api/trackback/id/tr4914083273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Niki Moves

Terepfutás, jóga, aszfaltfutás, erősítés, regeneráció - majd kezdd elölről

Jóga sportolóknak Facebookon