Niki Moves

Avagy mit csinál Niki? Terepfutás : jóga : aszfaltfutás : erősítés : regeneráció

Nem fárad, nem ázik be, nem fél, nem fáj, nem fázik?

Néha kapok kérdéseket a terepfutásról, meg alapvetően a hosszú távok lefutásáról, és tegnap mindezek művelése közben volt időm elgondolkodni, hogy mi is a helyes válasz ezekre. Ezek jönnek.

Előtte azonban még egy érdekesség: általában pesszimista kérdéseket kapok, amik arra irányulnak, hogy lényegében ez egy rossz dolog csupa nehézséggel és még több rossz dologgal, ugye? Úgyhogy először ezekre válaszolok - kihangsúlyozom, ezek az én válaszaim, semmiképpen nem tükrözik a teljes terepfutó közösség egyöntetű véleményét. Aztán felteszek a játék kedvéért optimista kérdést is. Arra az esetre, ha valaha kapnék ilyet is.

  • Nem fáradsz el?

    Rövid válasz: De, néha nagyon. 
    Hosszú válasz: Vannak azok a futások, amiknek kifejezetten ez a célja, hogy a szervezetem megtanulja a dolgát, vagy a versenyre készülünk, és akkor elfáradok. Vannak olyan futások is, amik viszont inkább átmozgató jellegűek, vagy nem nehéz terepen zajlanak, azoknál csak annyira fáradok el, hogy másnap ugyanazt vagy nehezebbet meg tudjak csinálni. Az első futásom annak idején 20 perc hosszú volt, most sok-sok-sok órán keresztül is jól elvagyok, de ez nem adottság, csak edzeni kell.

  • Nem fázol/nem sülsz meg?

    Rövid válasz: Nem.
    Hosszú válasz: Télen annyira kell beöltözni, hogy az első 1-2 km-en még fázom kicsit, de utána a testhő emelkedésével se legyen melegem. Ha túlöltöznék, akkor beleizzadnék a ruhámba, ami egyenes út lenne a minimum megfázás, maximum még rondább dolgok felé. Folyamatosan mozgok, télen nem nagyon lehet megállni nézelődni. Nyáron melegem van, persze, de az erdőben az esetek többségében sokkal elviselhetőbb az idő. Ezért is kapok agyrángást attól a népszerű kijelentéstől, hogy "ezt a meleget csak vízparton lehet kibírni", mert vízparton tömeg van és ugyanolyan dögmeleg, erdőben viszont nyugalom van és hűvösebb a levegő.

  • Nem félsz?

    Rövid válasz: Nem.
    Hosszú válasz: Ha utcán futnék, emberek között, akkor sokkal több félnivalóm lenne. A vadállatokra ne úgy gondoljunk, hogy ott leskelődnek az ösvény szélén, és várják, mikor jövök, hogy jól megtámadhassanak. Nekik fontos a saját életük biztonsága, nem fognak kockáztatni. Sok-sok vaddisznó, róka, miegymás útját kereszteztem már, és ugyan az ésszerűség határain belül óvatos vagyok, nem, nem félek.

  • Nem ázik be a cipőd?

    Rövid válasz: De igen.
    Hosszú válasz: Nem hordok vízálló futócipőt. Az első terepcipőm az volt, és rá kellett jönnöm, semmi értelme. Ha abba egyszer belefolyik valami, az aztán nem jön ki... Ellenben a sima futócipőből igen. Cuppogsz vele párszáz métert maximum, és annyi. Télen is beázik, jó esetben nem az első fél órában, ugyanakkor eljön az idő, amikor az ember nem nézi és nem kerülgeti a sarat meg a pocsolyákat, mert már mindegy. És igen, a beázott cipő nem nagyon meleg... Amint vége a futásnak, mindent cserélek, azonnal és teljesen átöltözöm (különösen télen).

  • Nem szoktál elesni?

    Rövid válasz: Nem.
    Hosszú válasz: Megbotlani szoktam, megcsúszni is, de elesni nagyon ritkán, az évek alatt összesen eddig négyszer. Ebből kétszer álló helyzetből (lásd: jeges szikla)... De alapvetően azért erősítem a törzsizmaimat, meg a minden izmomat, és fejlesztem a koordinációs kézségemet, hogy ne essek el, és ha megbotlok, korrigálás közben se húzzam meg semmimet. Versenyen ugyan néha ész nélkül futok lejtőn, de edzésen nem kockáztatok, akkor meg főleg nem, ha nem látszik, mi van az avar alatt.

  • Nem rossz egyedül?

    Rövid válasz: Nem. 
    Hosszú válasz: Isteni! Csak a természet csendje vagy hangjai, és én! Olyan, mint egy agymosás.

  • Dehát hogy oldod meg, hogy terepen fuss? Én városban lakom, nálunk nincsenek erdők.

    Rövid válasz: Odamegyek.
    Hosszú válasz: Én is városban lakom, és nem a Bükkben vagy a Mátrában (bárcsak...). Nekem ez a hobbim és annál is több, így míg ruhákra nem szánok pénzt, arra viszont szívesen, hogy odamenjek, ahol hegyek és erdők vannak. Igyekszem azokra a napokra időzíteni az edzéstervben a hosszú futásokat, amikor munka miatt akár csak 5 km-el közelebb vagyok a Börzsönyhöz mondjuk. Időigényes, és pénzbe kerül, de mint mondtam, nekem ez olyan sokat ad, hogy megéri. És nagyon régóta nem vettem boltban ruhát, nem dohányzom, nem iszom alkoholt (így kifejezetten olcsón bulizok), nem sminkelek, nem szeretem a dísztárgyakat, és sorolhatnám, mi mindenre nem költök.

  • Nem fáj a térded?

    Rövid válasz: Nem. 
    Hosszú válasz: Minden gonosz híreszteléssel ellentétben, a futás nem teszi tönkre alapból a térdet. Bemelegítés, erősítés, nyújtás, jó futótechnika, túlsúlytól való megszabadulás, esetleg táplálékkiegészítők - ezek mind kellenek ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Le lehet belőle csalni, de hosszú távon nem érdemes.

  • Nem tévedsz el?

    Rövid válasz: Nem és igen.
    Hosszú válasz: Egy-két hegység turistatérképe nagyjából már a fejemben van, ezeken a helyeken nagy hiba nem történhet. Régen csak úgy bóklásztam az erdőkben, aztán megtanultam a turistatérképet olvasni (ezt mindenkinek ajánlom!), gyakoroltam. Sokszor eltévedtem, sokszor nem. Jól tudok navigálni, megvannak az irányok, ráérzek, ha valami hibádzik vagy gyanús, és előre készülök az útvonalból is, megjegyzem az elágazásokat. Track nincs az órámra töltve, nem is tudom, hogy kell... Természetesen így is előfordul, hogy benézek egy elágazást, viszont mivel megvannak az irányok és távok a fejemben, amint észreveszem, korrigálok. Amíg jó az irány, nagyon eltévedni nem lehet! Aztán meg gyűlölök oda-vissza futni, így a legtöbbször kört megyek, ami szintén hozzásegít a jó terepismerethez. Ez az egyik kedvenc dolgom a terepfutásban, a felfedezés! A tempó másodlagos.
    Mindenkinek ajánlom a térképek böngészését, túra közbeni használatát, sokat lehet belőle tanulni, és szórakoztató is.

  • És ha pisilni kell, vagy ilyesmi?

    Rövid válasz: Megoldom.
    Hosszú válasz: Hát igen, -15 fokban és szúnyoginvázió alatt is kell... Félreállsz, letolod, megoldod, elásod. 

És akkor mik lennének az optimista kérdések? Amik nem a kérdező félelmeiről, kétségeiről szólnak, hanem arról, hogy miért jó terepen futni? Tulajdonképpen csak egy lényeges van:

  • Jó futni?

    Rövid válasz: Igen.
    Hosszú válasz: A természetben csak a saját teljesítményemre és tudásomra támaszkodva hegyeken völgyeken átkelni, órákon át mozogni és csak menni... Igen, nagyon jó! De kérdezd meg a többieket is, ők miért szeretik?

21616.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nikimoves.blog.hu/api/trackback/id/tr8014399944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2018.12.01. 13:14:14

A telóra érdemes rátenni az oruxmaps nevű appot, abban van turistautak.hu-s magyar térkép jelzett útvonalakkal, nagyon jól jön néha. Lehet rá tracket is rakni, ha kéne, én szoktam a versemyek gpx-èt, de még nem nagyon volt rá szükségem.

Niki Moves

Terepfutás, jóga, aszfaltfutás, erősítés, regeneráció - majd kezdd elölről

Jóga sportolóknak Facebookon