Tegnap kitaláltam, hogy ma milyen szép idő lesz, megvárom azt a pár órát délután, amikor kisüt a nap, éppen úgyis azok a szabad óráim a nap folyamán, és majd akkor megyek futni. Ritka, hogy az embernek minden szépen összejön, de most nem szólt közbe a sors. Gyuri anyukájával (aki az anyósom, de rá nem illik ez a negatív hangvételű szó), Erzsikével megbeszéltem, hogy ma elmegyek érte a városba, ahol dolga van, ő előtte átöltözik, és már a sétáihoz használt Brooks cipőjével fog beülni az autóba. Teljesen fel voltunk villanyozódva az időtől! Mint akik még sose láttak tavaszt.
Na most mielőtt belemennék az én egyébként elhanyagolható regeneráló futásomba, pár szót Erzsikéről, talán nem haragszik meg érte. Azt mondta ma nekem az autóban, hogy ha neki egy éve valaki azt mondta volna, hogy ő minden nap gyalogolni fog és kilométereket megy, akkor eszébe se jutott volna elhinni. Képzeljetek el egy 60+ éves embert, akinek mindene fáj. A csípője, a gerince, a válla, a térde... Novemberben a Naszály Trailről hazafelé történt, hogy Gyuri egyébként szuper eredménnyel zárt versenye után meglátogattuk a szüleit, és Erzsike éppen akkor lett nagyon rosszul. Mentő, kórház, stroke-gyanú, kétségbeesés. Néha pedig alakul úgy az életben, hogy a legrosszabbnak tűnő hírek a legjobbak, és most így lett: Erzsike nem tudom, mit csinált a kórházban, de úgy jött ki, hogy sportcipőt húzott, és megindult. Azóta gyalogol. Lett a nordic walking bot, lett a Brooks cipő, lett a telefonos applikáció, amivel rögzíti a gyaloglásait, és Erzsike megy, és azóta nem fáj semmije! Ami pedig azt is jelenti, hogy el tud aludni, éjjel nem ébred fájdalomra, így napközben is jobb a kedve, és mellesleg fogyott is. Kívülről is látni a változást, más az arcszíne, más minden.
Szóval Erzsike gyalogol a Rákos patak mentén, én meg lefutom a 40 perces kocogó regenerálásomat, ez volt a program, harmadikként pedig Indy, a kutya is csatlakozott, ő kocogást és úszást tervezett.
Azt hiszem, a hangulatról a kép mindent elárul. Talán nem látható, de van itt pár fontos részlet: Indy bundája vizes, azaz az úszás jól sikerült, a patakból való kimászás közben törzserősítéssel. Erzsike mosolyog, a botokat otthon felejtette. Én pedig rövidnadrágban vagyok (5 fok felett nem viselem el a hosszút), és a téli sapka helyett baseball sapkában, ennél több nem is kell, itt a tavasz, és ezt minden lépésemnél éreztem! A futás nem volt érdekes, lassan kellett menni, a 40 perc a vasárnapi verseny után ma éppen elég is volt, viszont közben csipogtak a madarak, és sütött a nap. Gondolom, akinek volt szerencséje ma napközben futni, mind ugyanezt élhette át.
Aztán hazajöttem és jógáztam egyet. Hátrahajlításokat gyakoroltam elsősorban. Pontosan elég volt a közepes intenzitás, elég volt az egy óra, és megfigyeltem, hogy a nyugalmi pulzusom csökkent a pár évvel ezelőttihez képest, ami azért elég jó hír, főleg, hogy most még teljes nyugalomban sem voltam, csak jógáztam. Vendégszereplőm is volt:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.