Nagyon szeretek terepen futni. Pontosítok: nagyon szeretek kint lenni a természetben. De most már elég volt a télből!
Tegnap rövidebb, másfél órás terepfutásom volt, amit a környékünkön tudtam le. Egy szombati bulinak köszönhetően ugyanis senki nem volt kapható arra, hogy eljöjjön velem akár csak a Budaiba is, egyedül meg nem volt kedvem autókázni, így maradt a Gödöllői-dombság előtere. Kezdetnek egy költői kérdés csupán: ha valaki képes a kocsijával azért széttúrni mindent (utat, füvet, növényeket), hogy három méterrel közelebb parkoljon a "természethez", az egyáltalán minek jön ki? Az a kisebb baj, hogy emiatt kétszer elüt majdnem, de a bokrok nem tudnak odébb menni...
Hóban indultam. Ilyenkor lehet csak igazán látni, mennyire nem egyedi a fent leírt eset. Az emberek rallyzni, driftelni járnak ki a védett természeti területekre. Az ösvényt csak úgy találomra tudtam követni a széttúrt terepen.
Aztán jött a SÁR. Aki terepen fut, tudja úgyis, mi következik pár héten belül, ez most annak volt az előszele. Nem baj, csak jöjjön már az olvadás, úgy igazán!
Különben a legnehezebb most olyan úton futni, amit az autók kijárnak. Ha csak egy nyom van, akkor a futó lábainak pontosan egy keréknyi széles helyen kell elférni (mert a keréknyomok között sokszor a süppedős hó van), azaz egymás elé kell tenni a lábakat, mint a kifutón. Nekem ez nem megy, összerugdosom a bokámat. Ha pedig több nyom van, akkor mutatom, miért nehéz:
De ez a futás is megvolt, és a napsütés sokat lendített ismét a hangulatomon. Fáradt sem voltam, más bajom sem volt, Indy kutya is rendesen viselkedett - ő még ilyenkor, február végén is imádja a havat túrni az orrával. Kicsit kevés víz fogyott, másfél óra alatt azért többet kellett volna inni, mint 2 decit.
Aztán este megint jóga, kis kézenállás-gyakorlás, meg alapok. Ez utóbbiak nagyon fontosak, és az óráimon is igyekszem ezt gyakran elmondani: az alapok készítenek fel a nehéz pózokra. Ezeken keresztül tanulod meg mindazt, amit a nehéz pózoknál már magabiztosan kell tudni, ezek készítenek fel fizikálisan és mentálisan is a következő lépcsőfokokra. Úgyhogy én is gyakorlom őket.
Ma pedig mit csináltam? Elmentem futópadra futni. Zűrösen alakult a reggel, és nem akarok sokat nyafogni erről, de borzasztóan elegem van a télből, úgyhogy bár mesterséges körülmények között, de a mai rövid és laza regeneráló futásomat rövidnadrágban és trikóban intéztem, és futás előtt Garmin óraválasztási szaktanácsadást is tartottam egy futótársnak. Ez volt egy év alatt a harmadik futópados esetem, és bár az elveim tiltakoznak, meg nem is szívesen vallom be a dolgot, valójában egyiket sem bántam meg. Másnap már boldogan mentem mindig vissza ki, a szabadba. Amint látható, a fitnessteremben sem volt éppen tömeg:
Ma még szeretnék jógázni, este pedig jönnek a kedves sportolóim, akiknek megtartom a hét első csoportos jógaóráját.
De ami a legeslegjobb, hogy ha már hétvégén hazalátogatok a szülőkhöz, VTM előtti nagyobb terhelésnek beneveztem az Icebug Göcsej 33 km-es távjára. Aki nem biztos benne, hol van a Göcsej: van az Őrség, ami országunk legeldugottabb régiója a nyugati határvidéken, aminek keletre eső, közvetlen szomszédja a Göcsej. Zalaegereszeget kell keresni a térképen, onnan meglesz. Mindebben pedig az a nagyon jó, hogy 3 órát egyrészt itthonról nem autóznék ezért a versenyért de a közelből nagyon is kapóra jön, kicsit másokkal versenyezhetek, mint a Budapest körüli rendezvényeken megszokottak, és nem utolsósorban mert ez a régió az egyik kedvencem az országban. Akit érdekel, ez a kiírás. Még csak nem is a szokásos magas árkategória, már ha az ember elég közel lakik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.