Niki Moves

Nagyon sokáig voltam vidéki lány, itt, a nyugati határszélen, ahol mindenki tud németül vagy így, vagy úgy. Régen az osztrák határ közelsége azt jelentette, hogy a "sógorék" a Fő téren harsányan és nagy mellénnyel kiabáltak, miközben sajtot és szalámit shoppingoltak maguknak, ma pedig azt, hogy ha lakást újítasz fel, nem találsz szakembert, mert mindenki a tizenpár kilométerre levő Ausztriában dolgozik. Nekem egy szép, rendezett várost jelentett, ahol egy idő után zavaró, hogy majdnem mindenkit ismersz, és már majdnem minden értelmes cégnél dolgoztál. Itt töltöm a szombatot, így itt is futottam a regeneráló kocogásomat.

A város most is szép, és sokkal rendezettebb, tisztább, élhetőbb, mint a főváros, még a zebrán is átengednek, sőt, Indy kutya közeledtére is fékeznek az autók. 40 percem volt csak futni, így a szokásos "Muskátli" útvonalra mentem, hogy a kutya is cirkálhasson szabadon - ez amúgy egy utcáról elnevezett szegmens Straván, ki a városból az osztrák határ irányába, ahol ezen rövid idő alatt ma is három futóval találkoztam, úgyhogy elég népszerűnek mondható. Sík, úttesttől külön épített bringaút, mellette patak és mező - minden adott. Úgy éreztem, jó lenne még sokat futni, szétnézni a városban, mert itt le vannak takarítva a járdák, sok fa szegélyezi az utakat, vannak bringautak, és mert egyszerűen jó lenne így nézelődni. Sajnos persze itt sem minden tökéletes, a kedvenc kicsi parkomat éppen kettévágták: a kis, fenyőfákkal övezett ösvény most egy építkezésbe fut, láthatólag a templomhoz építenek valamit hozzá, erőszakos módon rá arra az ösvényre, ahol az emberek eddig vagy a templomba, vagy mellette jártak. Undorító. Csak remélem, nagyon erősen, hogy ezt a kis parkot, ami a gyermekkorom egyik fontos színhelye volt, végül nem keríti majd el ugyanígy ugyanez a templom... 

Szóval csak kocogtam, alacsony pulzuson, nézelődtem, élveztem a hűs levegőt a fájó homlokomon, aztán sajnos fordulhattam vissza. Visszafelé megálltam a kis gyalogos hídon, ami a patak fölött vezet át: ekörül a patak körül forgott az életem 8 éves koromtól, amikor ide költöztünk a partjára. Leállítottam az órát, és engedtem Indyt bogarászni, isten tudja mit kergetni, túrni a havat, rásétálni a jégre.

Tegnap pedig elvégeztem a hét másik fokozó edzését, de ez csupán annyiban említésre méltó, hogy ezúttal edzői parancsra mentem futópadra. Először örültem, wow, vadiúj futópad a teremben, még nincsenek betörve a gombok, nem kell könyökkel ráfeküdni, szép sárga sáv a szalag szélén, hogy le ne essek, tágas pakolórekeszek, és saját, állítható ventilátor. Nem tartott sokáig az örömöm, mert kiderült, hogy ugyanakkor a futópad nem jól méri a sebességet, és amikor 8 km/h-t jelez, akkor futok olyan pulzussal, mint máskor 10 km/h felett. Megbeszéltem a futószomszéddal, megnyugodtunk, nem mi fejlődtünk vissza az előző nap óta. Viszont mivel sem a pad, sem pedig az óra nem mért helyesen, teljesen vakon teljesítettem az edzést, a fokozás sem ment rendesen, mert valamit folyton állítgatni kellett. Nem készült róla fotó, emlékezni sem érdemes rá, ez csak egy edzés, amit úgy-ahogy megcsináltam.

Holnap Icebug Göcsej 33!