Niki Moves

Eltelt több, mint egy hét a VTM óta, de nem lógattam a lábam, jártam az erdőket! A tavasz megérkeztével minden egyes futás valóságos ünnep: már nem csak feladat, hanem végre ismét azok az érzések járnak át edzés közben, amik miatt leragadtam a terepfutásnál - és amik a hosszú tél végére már megkoptak kissé a komor hidegben.

A húsvét hétvégéjén a Kőszegi-hegységben futhattam. Azért különleges ez a régió nekem, mert itt nőttem fel: ide kötnek az iskolai osztálykirándulások emlékei, az első túrázások, sok mászkálás Indy kutyával, és az erdő mint olyan első felfedezése. Két olyan terület van az országban, ahol nagyjából kijelenthetem, hogy bárhol kitesznek, tudnám, merre vagyok: a Börzsöny és a Kőszegi-hegység. Ez utóbbi egyébként nem nagy, ám sok olyan része van, amely turistaút hiányában nem mindenki előtt mutatta még meg magát, ám nekem volt szerencsém ezeket a sarkait is bejárni Gyurival.

Szombaton egy rövidebb futással kezdtem. 600 méter fölött megérkeztem a felhőbe, amelyet messziről, Kőszeg felé közeledve már láttunk a hegyre ülve terpeszkedni. Sehol senki, még állatokkal sem találkoztam. Olyan csend és nyugalom honolt az erdőben, hogy az idegszálaim azonnal kisimultak, minden a helyére került, mosolyogva futottam, pedig folyamatos emelkedővel kezdtem az Írottkő irányába. Rövid volt az edzés, így odáig nem jutottam el, hanem egy völgyben kerekedtem visszafelé.

Na itt megkaptam mindent, amit a hétvégén a többi terepfutó társam is: traktorok által szörnyűségessé széttúrt, járhatatlan, mély saras "turistautat", benne a járatokban folydogáló kis patakokkal, cuppogós mély vizes mocsarat - mindez arra kényszerített, hogy a fák között, az avarban fussak, ahol csak lehet. Közben szenvedtem kicsit, mert a VTM-en túl szorosra húzott cipőfűző még mindig éreztette hatását, a lábfejem be volt dagadva. 

Aztán vasárnap csak kicsivel hosszabb köröm volt, de az előző nap élményei után szinte repültem ki az autóból, beleszagoltam a levegőbe, és az ázott fű meg föld illatát érezve alig bírtam bemelegítésre pazarolni az időt. Gyuri 4 órás futását kezdte meg Kőszegről, onnan én a velemi kiindulópontomhoz autóztam, és pár perc múlva már futottam is föl a Szent Vid kápolna felé. Közben néhány fotó elkészítésének köszönhetem, hogy ma nem én vagyok a legmenőbb az itteni Strava szegmenseken, de annyira nem is érdekel szerencsére.

Aztán a Kendig gerince. Ez a hely az ország egyik legkiállhatatlanabb, legszelesebb, leghidegebb pontja. Állandóan fúj a viharos szél, alig lehet megmaradni. Ugyanakkor... Jobbra Magyarország és a völgyben a kis falvak, balra Ausztria, látszanak az Alpok első hegyei, szemben a hegygerinc... Akármilyen hideg van, itt mindig meg kell állni. Itt mindig eszembe jut, miért futok terepen. Most is így volt: álltam, csapkodott a szél, de mosolyogva néztem a Schneeberget a távolban, egy fatönkön állva. Pár éve itt még csak magas fű volt - most már növekvő fenyőfák vettek körül.

Majd tovább, a Vöröskereszt irányába, és le Velembe. Az autó szélvédőjén pedig egy kis meglepetés Gyuritól: itt járt, amíg futottam, erre haladt el ő is! Vigyor, megmutattam Indynek a kis csokiajándékot, leültem egy padra, nézelődtem, nyújtottam, örültem, hogy ott vagyok - örültem, hogy vagyok. Nemsokára indultam is át Langeck felé, hogy Gyurit a megbeszélt helyen várjam.

Ez a futás még erősebb lábfej-fájdalmakkal telt el, az első perctől az utolsóig volt vele bajom. Kicsit elkeserített, mert egyrészt nem vagyok hozzászokva, másrészt nemsokára Ultrakék Börzsöny, és az még mindig csak a csúcsterhelés az idei legfontosabb megmérettetésre, most igazán nem akarok táposkodni. Lefutottam becsülettel, amit kell, de ennek a dolognak muszáj javulnia, gondoltam.

Így aztán meg is írtam Atinak, hogy ki fogom hagyni a keddi futást. Jegelem a lábam, pihentetem, és szerdán megpróbálkozom egy másik cipővel, de hétvégére mindenképpen elhatároztam, hogy rendbe jövök. 

Úgyhogy a mai futásom valójában a tegnapi.

Már itthon, Pécel körül mentem egy kört, benne egy óra némileg magasabb pulzusú versenytempó. Tökéletes volt a terep, tökéletes volt az idő, jól ment minden, és a lábfejem sem jelentkezett (Nike Kigerben futottam, száraz terepre a legjobb cipőm), úgyhogy folytatódott a kőszegi flash, csak futkostam, mert szeretek! Szarvasokkal is találkoztunk, mondjuk Indy csak azért vette észre őket, mert megálltam. Aztán a házunk elé érve éppen Gyuri jött szembe, ő is pont akkor végzett a futásával, lehetett együtt nyújtani a kertben.

Én csak azt mondom mindenkinek továbbra is: mozogni kell, de olyan sportot válassz, amit szeretsz, és az egészségen túl sokkal-sokkal többet fogsz kapni tőle. Nem számít, hogy van-e hozzá társ, nem számít, hogy furcsa-e a környezeted számára, hogy mennyire megy az elején, mert ha szereted, akkor a tested meg fogja tanulni, és olyan emberek is az utadba kerülnek majd, akik osztoznak a rajongásodban. Csak csinálni kell.