Niki Moves

A Mecsekben szilvesztereztünk (jobban mondva eltöltöttünk majdnem egy hetet), minden napra jutott túra, terepfutás. Elindulás előtt mondja Gyuri, hogy vannak itt is instant kihívások, és kinézte nekünk a 25 km-es távot. Aztán valahogy úgy alakult, hogy tényleg megcsináltuk, ketten, együtt. 

Tulajdonképpen kiváló ötlet volt. A Mecseket nem ismerem, néhányszor voltam csak itt, az útvonal totál homály, minden csupa sár és a kitűzött indulás napja előtt is éjjel-nappal esik, illetve a karácsonyi kajadömpinget azzal ellensúlyoztam, hogy órákkal többet futottam, mint a kiírt edzésterv, magyarán szétbombáztam a lábam. Mindezek összessége arra volt jó, hogy csak minimálisan izguljak, mert jó eredményt ilyen körülmények között úgyis hiába hajszolok.

Szilveszter napjának reggelén vágtunk neki. Dávid és Tomi a 12,6 km-es Tubes távot célozták be (400 m szint), mi pedig a Misina 25,2 km-es távját (875 m szint). Tomival egyszerre startoltunk el, jó kis emelkedővel kezdődik a móka. Elváltak útjaink, csak hogy később ismét találkozzunk, amikor kiderült, hogy a saját ösvényünkkel párhuzamosan haladó másik ösvényen mászunk éppen felfelé az emelkedőn Dömörkapu után. Hátraarc, Tominak integetés, majd rácsatlakoztunk a jó útvonalra, amiről többször már nem tévedtünk le. Ennek a kis malőrnek néhány perc mínuszt köszönhettünk, de nem vette el a kedvünket. Mint említettem, a terepismeretünk nem volt éppen hiánytalan... 

Úgy gondoltam, belövök egy B zónát a pulzusnak végig (kinek mi, mások ezt E2-nek hívják), hasonló versenyeket ennek a zónának a közepén-tetején szoktam futni. Ezt tartottam is végig. Ezzel nem volt gond, ez bírható zóna, viszont a lábam egyértelműen fáradt volt. Gyuri volt olyan kedves, és hozzám igazodott (hát mégiscsak házastársak vagyunk). Volt egy teljesítménytúra is ezen a napon a Mecsekben, láttuk a rajtját és több helyen is a szalagokat, de talán máskor rajtolhattak el a túrázók, mert nem sok emberrel találkoztunk. 

Azt mondják, hogy az útvonal megálmodói azzal a céllal állították össze a távokat, hogy minél szebb, érdekesebb, változatosabb képet mutathassanak meg a teljesítőknek a Mecsekből. Ennek örültem, mert mint mindig hangsúlyozom, számomra a terepfutás elsősorban felfedezés és csak másodsorban futás. 

Egy dologtól tartottam: a talajviszonyoktól. Előző nap is futottam, és irtó szerencsésen választottam útvonalat, mert sokszor kilónyi sarat cipeltem a cipőmön. Tudjátok, amikor már annyira dagonya minden, hogy eszedbe se jut lepucolni a cipőt, vagy megállni, vagy gyaloglásra váltani, mert annál rosszabb, és amúgy is minek. Gondoltam, ha ez is ilyen lesz, akkor minimum el fogok fáradni, maximum megbánom az egészet. De arra való a jó kis Inov8 sárcipőm, hogy ilyenkor kimentsen a bajból! 

Hál istennek ennél jobb volt a tényállás. Kilométereken keresztül szépen lehetett haladni komolyabb sár nélkül, csak akkor találkoztunk először erőteljes csúszással, amikor végre lejtőhöz értünk, és lehetett volna tolni neki. Kiabáltam Gyurinak, aki mögöttem haladt, hogy ennél gyorsabban nem akarok futni az ilyen szakaszokon, amire azt válaszolta, hogy nem bánja, mert az ő cipője amúgy is jobban csúszkál. Így lett a fejhangon lejtőn lezúgás helyett kapaszkodva ereszkedés egyes helyeken, különösen a Nagy-Mély völgyben (már a neve is gyanakvást kelt). Kifejezetten szép ez a völgy, megnézném száraz időben is szívesen.

Érdekes mozzanat a becsekkolás a kijelölt pontokon. Vérkört és hasonlókat teljesítők megszokhatták a QR-kódos csekkolást, itt azonban úgy zajlik a dolog, hogy letölt az induló egy applikációt, regisztrál, majd amikor elstartol a megjelölt pontról, ott a telefon GPS-e beméri a helyzetét, az app pedig szól, hogy jó helyen vagy, hajrá. A csekkpontokra érkezve csak annyi a feladat, hogy az appot elindítva megnyom az ember egy ellenőrző gombot, ami pillanatok alatt beméri a GPS koordinátákat, és megállás, tökölés, kódkeresés, térerővadászat nélkül lehet rohanni tovább. Talán ez volt a legjobb az egész túrában - nem kellett idegeskedni, nem szakadt meg a mozgás.

Gyuri az előző napi futásából ismert egy szakaszt, én hasonlóképp, de ezek csak rövid útvonaltöredékek voltak. Aztán éppen a Kecskeháton kaptattunk fölfelé, amikor jött egy SMS, hogy Dávid időközben pályacsúcsot futott (1:01). Örömködtünk (bár elvártuk ezt Dávidtól, a Vadlán 50 és a Vértes Terepmaraton győztesétől), amíg Gyuri rám nem szólt, hogy inkább haladjunk, hátha szegmens van (valóban szegmens volt). Egyébként ez volt az út legerősebb emelkedője, csodálatos hely, egy gerincen halad végig. Vágotpuszta után ismét volt egy kis sárban tapicskolás, majd ocsmány szakasz következett: útvonalra kidöntött bokrok és fák, traktorok és nagygépek keréknyomaiban úszás, menekülőútvonalként offroad bozótosban mászkálás. Egészen a Lapis elnevezésű, aszfaltos kanyarig ez volt a program. Megszokás kérdése...

Dávidról nem készült fotó, de a Piros85-ön igen (ott hatodik lett), úgyhogy ez itt Dávid:

Eredeti számolásunk szerint 3-4 óra közé saccoltuk a teljesítést. Nem örültem volna egy 4 órásnak, de a viszonyok ismerete nélkül ez is benne volt a pakliban. Ezeken a ronda szakaszokon elengedtük a 3 órásat is, és reményeim szerint 3 és fél óra volt a reális. 

Már jó ideje emelkedőn haladtunk, de a legmagasabb pont még hátravolt, a Tubes, a Kis Tubes, és a Misina három csúcsa. Itt már nem nagyon kellett erőt tartalékolni, úgyhogy futólépésben mentünk föl a Tubesre, a meredekebb kanyarokban lépésre váltva. Gyuri szól, hogy egyedül se menne ennél gyorsabban itt, ennek örültem, akkor jó a tempó. Jött a hideg és a szél, de jött a cél is! Szóval elkezdtünk jobban tempózni, nem igazán néztünk szét a Tubesen... Gyarapodtak a kirándulók is szépen. Ott a Tubesen ránéztem az órámra, mert innen tulajdonképpen javarészt lejtő következik, rövid fejszámolást végeztem. Gyuri hasonlóképp cselekedhetett, mert egyszercsak megszólalt: meglehet a 3 óra! Visszakiabáltam, hogy tudom, szerintem is... Különösebb következtetéseket nem fejtegettem neki, mert előttem futott, és olyan tempót diktáltunk, ami arra utalt, hogy mindketten rajta vagyunk a dolgon. 

Aztán itt jött el a sárcipő bosszúja. Egyébként is ki van már készülve kicsit szegény, és eredetileg sem egy vastag talpú pihepuhaság, szóval ezen a köves, zúzós lejtőn olyan érzésem volt, mintha strandpapucsban másznám a Dolomitokat. Toltuk neki, a kirándulók borzasztóan együttműködőek és kedvesek voltak, Gyuri "balról jövünk", én pedig "bocsánat, időre megyünk" csatakiáltásokkal üdvözöltük őket. Ez az utolsó 20-30 perc volt a legemlékezetesebb az egészben. Előttem Gyuri, aki hajt, mert tudja, hogy meg akarom kaparintani a 3 órás beérkezést, én meg csőlátással megyek mögötte. Biztos fantáziátlan vagyok, de nekem az ilyen dolgok jelentik azt, hogy a másik szeret engem. Volt, hogy kiabáltam neki, hogy gyorsabban, aztán olyan is volt, hogy az oldalam szúrása lassításra kényszerített, majd a Misinánál elkerített turistaútvonalak sem tudtak minket zavarba hozni, Gyuri hibátlanul navigált, nem kellett megállni. Becsatlakoztunk a sárga jelzésbe, amit a rajt után néztünk, hogy na majd innen jövünk le, és már vettük is elő a telefonokat az utolsó becsekkoláshoz. 2:59:03! Örömugrálás, ölelkezés.

A rajt-célban levő Semiramis kávézóban pedig nagyon finom a tócsni! Itt találkoztunk Dáviddal és Tomival, utóbbi sajnos a lefagyott telefonja miatt hivatalosan nem, csak gyakorlatban teljesítette az útvonalát. Hamar kiderült, hogy a női teljesítők között a második helyezett vagyok, ennek külön örültem, bár azt is tudom, hogy ez azért olyan sokat nem jelent.

Ez itt a kihívás hivatalos oldala, ez pedig az én futásom Straván. Sok fotó nem készült, amit itt láttok, az az összes, de mindenki menjen el a Mecsekbe, és futkosson, nézzen szét maga.

Nekem nagy élmény volt. Alapvetően egyedül szoktam futni, versenyhelyzetben inkább idegesít mindenféle társaság, ez viszont így egy olyan szép közös élményünk lett, hogy sokkal inkább ez lesz emlékezetes, mint a végeredmény. Az útvonal változatos. Nem olyan kemény, mint a Börzsöny, de nem is unalmas parkerdő. Úgy volt minden jó, ahogy volt.