Nagy projektem volt mindig ez a zéró dropos cipő meg a futótechnika, csak ezek is olyan dolgok, amik hosszú idő alatt érnek be. A rólam készült fotókon láttam, hogy túlságosan tapadok a talajra, nem onnan lendítem előre magam, ahonnan kellene, ez sose tetszett, de a futótechnika makacs dolog, nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni.

A nulla drop felé való haladást a 4 mm-es Nike Terra Kigerrel kezdtem meg. Emlékszem, az első futás második kilométerén, egy emelkedőn éreztem máris a vádlimat: erősebben kell dolgozni, feszül mint az állat. És ez csak 4 mm volt. Jó darabig így is maradt, de szerettem a cipőt, mert jó kemény volt a talpa, fogta a lábam, és élveztem ezt az érzést benne, hogy tényleg az izmaimnak kell csinálnia a munkát. Utána lett aszfaltra egy Altra, ez volt az első zéró drop. Aszfaltra alapvetően stabil cipőt hordok, mert a jobb lábam még igényli, a bal már nem. Így aztán szerettem a cipőt, mert végre megvolt a talajközeli élmény, de nem volt tökéletes, mert a jobb lábam dőlt befelé még mindig.

Időközben persze ástam magam bele a futótechnikai tudományokba. Az volt a célom, hogy ne a technikám ellen kelljen dolgoznom, hanem a technikám segítsen még gyorsabbnak lenni. Úgyhogy néha futás előtt kifejezetten ilyen drilleket csináltam, az erősítésemben pedig még több szerepet kapott a farizom meg a hamstring. A talpamon amúgy is dolgoztam, hogy a pronálás megszűnjön. Hangsúlyozom, nem napokról vagy hetekről beszélünk...

Azóta terepen is átváltottam a nulla dropra. Köztudott, hogy ehhez idő kell, a lábnak szoknia kell a dolgot, ezen kívül kell hozzá mobil boka, és erős vádli, de maga a lapos futócipő is erősíti a vádlit. 

Volt közben, hogy kényszerből a régi Asics Kayanomban kellett futnom, de utáltam, egyrészt mert olyan párnázott, hogy helyettem dolgozik miközben én semmit nem érzek a talajból, másrészt a 10 mm-es dropot azonnal érezte az achillesem. 

Van úgy, hogy az ember dolgozik valamin, csinálja a háttérmunkát, tolja mint az állat, mégsincs semmi látszatja. Ilyen alapvetően az edzés is, hogy csinálod csinálod, és nem tudni előre, hogy majd mi is lesz a végén az eredmény. Nálam ez gyakran úgy történik, hogy megvan ez a "láthatatlan" erőlködős szakasz, és egyszercsak minden a helyére kerül, szinte egyik napról a másikra. Így történt ez most a fenti projektemmel is: összeállt a sok erősítés, a futótechnikai gyakorlás, és a nullás drop, és azt vettem észre, hogy sokkal könnyebben, lendületesebben tudom tolni magam előre, nem ragadok a talajra, nem a sarkamat csapkodom le magam előtt, más a testtartásom, és gyorsulok. Nem irtózatos sebességekről beszélünk, én most annak örülök, hogy aerob futásban (mert ugye pulzuskontrollal futok) 5:45-5:55 közötti tempóval haladok. Másnak ez lassú, nekem öröm.

Hátránya? Többet kell hengerezni a vádlimat. 

Szóval maradnak az Altrák a lábamon, kivéve ha nagyon nagy a sár, mert akkor előkerül egy bizonyos Inov8 a szekrényből...

Az alábbi fotó nincs beállítva, nem magamat fotóztam, és nem is feltűnő, de én markánsan látom a különbséget a régi futásomhoz képest, illetve érzem az erőfeszítésbeli különbségeket. Így néz ki a dolog: